Első fejezet

Jacen megragadta a fénykardot; nedves tenyerében érezte a markolat súlyát. Rendezetlen barna hajtincsei alatt borzongás futott végig, amint az elképzelt ellenség közeledett felé… A fiú mély lélegzetet vett, majd hüvelykujjával lenyomta a fegyvert aktiváló billentyűt.

A kezében tartott hideg fémmarkolat sziszegő hangot adva megelevenedett, és az élénk fényt sugárzó energianyaláb létrehozta a kard pengéjét. A halálos fegyver pulzált és vibrált, mintha élő anyag lett volna.

Jacen izgatottan fordult szembe az ellenséggel, és várta annak támadását. Barna szemei előtt egy félelmetes harcos öltött alakot, majd fénykardjával hirtelen lesújtott a fiúra.

Jacen hátralépett, és kardjával kivédte az ütést.

Az ellenséges harcos pengéje vörös színben ragyogott, mintha izzó fémből lett volna.

Jacen tudta, hogy ellenfele jóval erősebb és tapasztaltabb nála, ezért minden ügyességére szüksége lesz, hogy túlélje az összecsapást. Karja szinte sajgott az erőfeszítéstől, amikor megpróbálta hárítani a harcos heves csapásait. Igyekezett kihasználni kisebb termete előnyeit, miközben gyors mozdulatokkal kitért az ütések elől, és átbújt a támadó karja alatt.

De az ellenfele feltartóztathatatlanul tört előre, Jacen pedig igyekezett távol tartani magától a vörösen izzó energianyalábot. Fáradhatatlanul védte ki saját kardjával a csapásokat, majd újra meg újra kitért az ellenség útjából: A pengék zizegő hangot adtak, amint a levegőben találkoztak.

Bár a szobában hűvös volt, Jacen homlokán izzadságcseppek gyöngyöztek, amelyek a szemébe csorogtak, és zavarták a látását. Minden figyelmét a rubinszínű energianyaláb mozgására összpontosította, így az utolsó pillanatban mindig sikerült kivédenie vagy kitérnie előle. Jacen határozottan élvezte a küzdelmet.

De amint ismét hátrébb lépett a csapás elől, háta hozzáért a hideg falhoz. Ekkor jobbra húzódva próbált kitérni a penge útjából, majd hamarosan ott is fallal találkozott.

Az ellenfél sarokba szorította. Jacen gyomrát jeges kéz szorította össze, amint várta a következő csapást. Ám ekkor mennydörgésszerű hang töltötte be a szobát…

Jacen kinyitotta a szemét, és megpillantotta az ajtóban álló Luke Skywalkert, amint nagybátyja éppen megköszörülte a torkát. Jacen ijedten kikapcsolta a fénykardot, és a fémhengert leejtette a földre, amely a néma csendben nagyot csattant a kövezeten.

A fekete köpenyt viselő jedimester belépett a szobába, amelyet irodaként és meditációs helyiségként használt. Kinyújtotta kezét a földön fekvő fémhenger felé. A kard azonnal a kezébe szökkent, mintha mágnes vonzotta volna magához.

Jacen nagyot nyelt, amint Luke Skywalker mester szúrós szeme rámeredt.

– Sajnálom, Luke bácsi – mondta bűnbánóan a fiú. – Azért jöttem, hogy a segítséged kérjem, de nem voltál itt, és meg akartalak várni. Azután megláttam az asztalon a fénykardot… Tudtam, hogy még nem készültem fel a használatára, de úgy gondoltam, egy kis gyakorlás nem árthat. Ezért elvettem, és bekapcsoltam…

Luke felemelte a kezét, jelezve, hogy nincs szükség további magyarázkodásra.

– A jedi fegyver használatának elsajátítása sok gyakorlást igényel – mondta.

Jacen érezte, hogy elpirul.

– Tudom, hogy még sokat kell tanulnom – bólintott a fiú. – De már elértem azt a kort és magasságot, amely a fénykard használatához szükséges.

Luke egy darabig fontolgatta unokaöccse szavait, végül megrázta a fejét.

– Eljön majd az idő, amikor felkészültél a fénykard használatának gyakorlására.

– Már eléggé felkészült vagyok – ellenkezett Jacen.

– Még nem – mosolyodott el Luke. – De hamarosan az leszel.

Jacen elégedetlenül morgolódott. Mindig azt hallotta, hogy később, máskor, talán, ha idősebb leszel. Nagyot sóhajtott.

– Te vagy a tanár, én pedig a diák, engedelmeskednem kell.

Luke ismét elmosolyodott, és megrázta a fejét.

– Azért nem szabad mindent gondolkodás nélkül elfogadnod, amit a tanárod mond. A jedimester is tévedhet. De ebben az esetben igazam van. Még nem készültél fel a fénykard használatára. Hidd el, tudom milyen rossz várakozni. De a türelem rendkívül fontos tulajdonsága a jedi lovagoknak. Nem gondolod, hogy most más teendőid is akadnának, mint képzeletbeli ellenfelekkel harcolni? Felkészültél az utazásra? Nem kell megetetned a kis kedvenceidet?

– Mindent összecsomagoltam, és az állatokat közvetlenül az indulás előtt fogom megetetni – válaszolta Jacen. – De éppen amiatt jöttem ide, hogy az utazásról beszéljünk.

Luke felvonta a szemöldökét.

– Nos?

– Azt reméltem, sikerül rábeszélned Tenel Kát hogy jöjjön velünk, és nézze meg Lando Calrissian búvárállomását.

Luke szemöldöke még magasabbra húzódott, miközben igyekezett gondosan megválogatni a szavait.

– Miért olyan fontos ez?

– Mert Jaina, Lowbacca és én elmegyünk… – válaszolta Jacen. – Azt szeretnénk, ha ő is velünk tartana. Nélküle nem éreznénk jól magunkat.

Luke arca felderült.

– Tudod, hogy nem könnyű meggyőzni egy dathomiri harcost.

– De hát semmi értelme nem lenne, hogy itt maradjon – magyarázta Jacen. – Legfeljebb néhány napig nem végzi el az unalmas gyakorlatait. A corusca drágakövek bizonyára nem annyira szépek, mint a Gallinore szivárvány kövei, amelyeket Tenel Ka már sokat láthatott. Nekem mégsem tűnt úgy, mintha nem érdekelné. Inkább az volt az érzésem, hogy aggódik valami miatt, és azért akar itthon maradni.

– Néha mindannyian kénytelenek vagyunk egy-egy nehéz vagy kellemetlen döntést hozni – mondta Luke, Jacen vállára téve a kezét. – Menj, etesd meg az állataidat! Kellemes utazást kívánok! És nyugodj meg, Tenel Kának bizonyára jó oka van, hogy nem tart veletek.

Tenel Ka felriadt álmából. Testét izzadság borította, és megborzongott a hideg, nyirkos kőfalakkal határolt szobában. Dús szőke haja, melyet általában befonva hordott, most rendezetlen tincseket alkotva omlott a vállára. Az összegyűrt lepedő a lábaira tekeredett, mintha álmában szaladnia kellett volna.

Azután megelevenedett előtte az álma. Valóban futott, és fekete köpenyes árnyalakok üldözték, akiknek arcát bíborszínű foltok borították.

Eszébe jutottak azok a történetek, amelyeket az anyja mesélt neki gyerekkorában. Még sohasem látta az őt üldöző lényeket, mégis tudta, hogy kik azok. A Dathomir boszorkányai, akik az erő sötét oldalához tartoztak, és a Gonosz szolgálatában álltak.

Az éjnővérek.

De az utolsó éjnővért is elpusztították még jóval Tenel Ka születése előtt. Vajon miért álmodik róluk? A Dathomiron csak az erő jó oldalához tartozó harcosok maradtak.

Miért gyötrik ezek a lázálmok? És miért most?

Behunyta a szemét, és végignyúlt az ágyon.

Azután rádöbbent, hogy milyen nap van. Nagyanyja, a Hapán Királyság anyakirálynője, nagykövetet küldött Tenel Kához, mint a hapán királyi trón örököséhez. De a lány nem akarta, hogy a barátai tudomást szerezzenek hercegnői származásáról…

Yfra nagykövet. Tenel Ka megborzongott, amint eszébe jutott vasakaratú nagyanyja és annak nagykövetei. Az asszonyok, akik képesek voltak hazudni, sőt gyilkolni a hatalmuk megtartása érdekében. Tenel Ka értetlenül megrázta a fejét. Bizonyára a látogató érkezése okozta lázálmait.

Bár az anyja primitív bolygóját, a Dathomirt és az apja kifinomult világát, a Hapest fényévek választották el egymástól, a hapán politikusok és a dathomiri éjnővérek meglepő hasonlóságot mutattak. Valamennyien hatalomvágytól fűtött asszonyok voltak, akiket senki sem akadályozhatott meg céljaik elérésében.

Tenel Ka felült az ágyán. Egyetlen porcikája sem kívánta, hogy találkozzon Yfra nagykövetasszonnyal. Szerencsés véletlennek tartotta, hogy a barátai éppen most utaznak el. Jacen, Jaina és Lowbacca már Lando Calrissian búvárállomásán lesznek, mielőtt a nagykövet megérkezik. Így nem kezdenek el azon töprengeni, hogy barátjukat, a Dathomir egyszerű harcosát miért keresi fel a Hapán Királyság nagykövete. Tenel Ka még nem készült fel arra, hogy mindezt megmagyarázza nekik.

Ideje volt felkelnie, és szembenéznie a kellemetlen találkozással.

– Ez a találkozás elkerülhetetlen – állapította meg tényszerűen.

Jaina, valamint Lowbacca Jaina tanulószobájában ültek, és a Yavin rendszer holografikus térképét tanulmányozták.

A lány vállig érő, barna haja függönyként omlott előre, amint a kompjúter billentyűzete fölé hajolt, hogy szabályozza a holografikus képet. A készüléket ő maga állította össze használt alkatrészekből, melyeknek hihetetlen mennyiségét halmozta fel az egyik falat borító fiókokban.

– Lenyűgöző látvány, igaz, Lowie? – kérdezte büszke mosollyal a fiatal wookiee-t. Jaina a fejük fölött libegő gázóriásra mutatott, amely a Yavint ábrázolta.

Lowbacca azonban a válla fölött elhelyezkedő parányi zöld hold képét bámulta. A hold az óriásbolygó körül keringett. A wookiee morgott valamit, az övéhez rögzített Em Teedee pedig olyan hangot hallatott, mintha megköszörülte volna a torkát, mielőtt lefordítaná gazdája szavait. A tolmácsdroid egész lényét ovális, egyik oldalán lapos, a másikon domború fej alkotta, melyet optikai szenzorokkal és hangképző szerkezettel láttak el.

– Lowbacca gazdám azt szeretné tudni – kezdte a droid –, hogy a kicsi, zöld égitest a Yavin 4-et ábrázolja-e, amelyen jelenleg tartózkodunk?

– Igen – bólintott Jaina. – A gázóriás több mint egy tucat holddal rendelkezik, de még nem programoztam be valamennyinek az adatait. – De most mindenekelőtt a röppályát akarom ellenőrizni, amelyen Lando levisz minket a felsőbb gázrétegekből a búvárállomásához.

Lowie vakkantott néhányat, Jaina pedig izgatottan várta a droid tolmácsolását.

– Természetesen veszélyes utazás lesz, de én nagyon bízom Lando szakértelmében. – Jaina egy pontra mutatott, amely közvetlenül a gázóriás vörösen izzó felszíne fölött helyezkedett el.

– Rengeteg tapasztalatot szerezhetünk. Lando megengedi, hogy segítsünk a búvárállomás irányításában is.

Lowbacca a klaviatúra után nyúlt, és lenyomott néhány billentyűt. Egy pillanattal később a fekete pont növekedni kezdett, míg végül a búvárállomás kitöltötte az egész képernyőt.

– Ügyesen kezeled a készüléket – jegyezte meg elismerően Jaina. – Ha akarod, beprogramozhatod majd a többi hold adatait is.

Lowie elégedetten bólintott, majd hátrasimította a szemébe lógó durva tincseket.

Ekkor Jacen robbant be a szobába.

– Itt vannak! – kiáltotta levegő után kapkodva.

– Vagyis majdnem itt. Már közelednek. Az imént a vezérlőteremben jártam, és hallottam, hogy a Lady Luck hamarosan leszáll.

Az ikerpár barna szemeinek pillantása találkozott. Mindkét gyerek rendkívül izgatottnak látszott.

– Nos, akkor mire várunk? – mondta Jaina.

Jaina áhítattal nézte Lando Calrissiant, amint a férfi végigsétált a Lady Luck rámpáján. Smaragzöld köpenyét lengette a szél, és vidám mosoly terült szét az arcán. Hűséges társa, Lobot, a kopasz cyborg, néhány méternyi távolságból követte, majd a rámpa aljára érve megállt gazdája mellett.

Lando finom, gáláns mozdulattal kezet csókolt Jainának, azután udvariasan meghajolt Jacen és Lowie előtt. Végül gyengéden megveregette Luke Skywalker vállát, aki szintén kijött régi barátja üdvözlésére. Sőt még Artoo, a zömök kis droid is izgatottan topogott a leszállópálya fövenyén.

– Vigyázz rájuk, Lando! – kérte Luke. – Kerüljétek a felesleges kockázatot!

Artoo egyetértően csipogott.

Lando úgy tett, mintha komolyan venné Luke szavait.

– Tudod, hogy nyugodtan rám bízhatod a srácokat! Sohasem engedném, hogy olyasmit tegyenek, amit nem tartok biztonságosnak.

Luke elmosolyodott.

– Éppen ettől tartottam.

– Inkább amiatt kéne aggódnod, hogy ha egyszer meglátják a drágakő bányatelepemet, nem akarnak majd visszajönni a jediakadémiára – mondta tréfásan Lando, majd intett a gyerekeknek, hogy menjenek fel a fedélzetre.

Amint Jacen és Lowie elindult a rámpán, Lando a karját nyújtotta Jainának.

– Mit tehetek annak érdekében, hogy kellemesebb legyen az utazása, hölgyem?

Jaina belekarolt a férfiba, majd kedvesen rámosolygott.

– Mindenekelőtt mondj el mindent a Lady Luck hajtóműveiről…!